Egyesülés

Tisztelt Ügyfelünk!

Az integrációs törvény 2013. július 13-i hatályba lépését követően gyökeres változások indultak el a szövetkezeti hitelintézeti szektorban.

Ennek első lépéseként 2014-ben létrejött a takarékszövetkezetek Garanciaközössége, amelybe csak olyan takarékszövetkezetek nyerhettek felvételt, amelyek megfeleltek egy hosszú és szigorú vizsgálat követelményeinek.

A szövetkezeti hitelintézetek egységes működésének és termékpalettájának kialakítása a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt., mint a takarékszövetkezetek központi bankjának irányítása mellett évek óta zajlik. Ezzel párhuzamosan országszerte több takarékszövetkezet egyesült, amely folyamat jelentősen felgyorsult.

Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy Takarékszövetkezetünk legfőbb önkormányzati szerve 2016. májusában szervezeti változásról döntött. Ezen elhatározás keretében a

  • Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (mint befogadó), valamint a
  • Gyulai Takarékszövetkezet (mint beolvadó) és a
  • Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet (mint beolvadó)

egyesülési folyamata indult meg. Az egyesülési eljárás eredményeként - a változás cégbírósági bejegyzésével - a szükséges hatósági engedélyek birtokában a három Takarékszövetkezet 2016. december 31-én egyesült, és 2017. január 1-től a Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (székhelye: 5540 Szarvas, Szabadság út 30.), mint jogutód szövetkezeti hitelintézetként folytatja hat évtizedes pénzintézeti tevékenységét.

Az egyesülésben részt vevő takarékszövetkezetek felismerték azt a tényt és piaci elvárást, hogy a tradíciók megtartása mellett versenyképes, regionális pénzügyi kiszolgálásra van szükség, valamint elkerülhetetlen a "vidék bankja” koncepció átalakításában egy erős tőkehelyzettel, professzionális munkaerővel bíró szervezet felállítása. Az érintett takarékszövetkezetek külön-külön - egyesülés nélkül - véges emberi és pénzügyi erőforrásaikkal nehezen bírnák a gyorsan változó környezettel a lépést tartani, különösen most, hogy az elmúlt években a gazdasági válság és a szigorodó szabályozói környezet hatására az üzleti aktivitásuk és jövedelemtermelő képességük csökkent. Az egyesüléssel megvalósítandó célunk, hogy az egyesült Takarékszövetkezet - az összesen 31 kirendeltségével - a működési terület egyik meghatározó hitelintézete legyen, amely aktívan részt vesz a lakosság, a vállalkozások és az önkormányzatok teljes körű pénzügyi kiszolgálásában a helyi jelenlét nyújtotta kölcsönös üzleti lehetőségek felhasználása mellett.

A takarékszövetkezeteknek a jövedelmezőségük fenntartása mellett a növekvő tőkeképzésre is gondot kell fordítaniuk tekintettel arra, hogy a szabályozói oldalon a tőkekövetelmények is egyre szigorodnak.

Az egyesülésből eredő előnyök, főbb üzleti célok:

  • A megye központi részét átszelő tengely mentén elhelyezkedő kirendeltség-hálózat következtében egységesebb szolgáltatási kör, termékpaletta áll elsősorban Békés megye lakossága, vállalkozásai és intézményei rendelkezésére.
  • Hatékonyság és jövedelmezőbb működés biztosítása. Költséghatékonyabb, ezáltal jövedelmezőbb pénzintézeti működés megalapozása a fajlagos központi költségek mérsékelése révén.
  • Értékesítés orientált fiókhálózattal rendelkező takarékszövetkezet létrehozása a jelenlegi, egyenkénti központi irányítás túlsúlyos szervezeti felépítés átalakításával.
  • Piaci részesedés növelése, gyorsabb növekedés. Az erőteljesebb üzleti bővülést, piaci részesedés növelését lehetővé tevő nagyobb takarékszövetkezeti egység létrehozása.
  • Új, nagyobb üzemméretű vállalati ügyfélkör finanszírozása. A nagyobb üzemmérettel, magasabb szavatoló tőkével a nagyobb méretű vállalkozások, intézmények (ügyfelek) megszólítása, elérése lehetővé válik. A szavatoló tőke jelentős emelkedése a saját hatáskörben engedélyezhető kockázatvállalások növekedését eredményezi, rugalmasabb és gyorsabb szolgáltatást nyújtva.
  • Biztonságosabb működés. Tőkeerős, stabil, prudenciális előírásoknak megfelelő, még biztonságosabban működő takarékszövetkezeti üzemméret kialakítása.
  • Szolgáltatások minőségének javítása és bővítése, termékfejlesztések.

Az egyesült takarékszövetkezetek által létrehozott jogutód takarékszövetkezet 20 milliárd Ft-ot meghaladó mérlegfőösszeggel és hozzávetőleg 1,7 milliárd Ft saját tőkével jött létre. Az egyesüléssel bátran kijelenthetjük, hogy a régió meghatározó takarékszövetkezete alakult ki, mely Békés, Bács-Kiskun és Szolnok megye 31 településén nyújt pénzügyi szolgáltatást.

Az egyesülést követően értékesítési helyszíneink, kirendeltségeink nem változnak, Ön a jövőben is a már megszokott ügyintézőinkkel, munkatársainkkal találkozhat. Az egyesült takarékszövetkezet folyamatosan bővülő szolgáltatásokkal várja minden tisztelt régi-új ügyfeleit. Az egyesülés után kirendeltségeink nyitva tartása módosult, melyről honlapunkon (www.szarvastksz.hu) tájékozódhat.

Az egyesülés kapcsán ügyfélkapcsolataink várhatóan jelentősen bővülnek majd, hiszen a megnövekedett tőkeerő, a jelentősen erősödő hitelintézeti szakmai háttér és a szövetkezeti hitelintézeti integráció biztonságot nyújtó háttere jelentős erőt képvisel, amelynek elsődleges hasznát Ön és valamennyi ügyfelünk egyaránt élvezheti a jövőben.

Amennyiben bármilyen kérdése, kérése merül fel az egyesüléshez kapcsolódóan, úgy kérjük, keressen bennünket bizalommal, illetve kirendeltségeinket. Szívesen és örömmel állunk rendelkezésére.

Szarvas, 2017. január 01.

 

 

Galláné Holp Mária Éva

Pozderka Béla Szabolcs

Lajtos János

elnök-ügyvezető

gazdasági ügyvezető

bankműveleti ügyvezető

Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet

képviseletében